LED olvasólámpát keres?
Mire figyeljünk a LED olvasólámpa kiválasztásánál?
Előszőr is a szokásainkat érdemes megvizsgálni, hogy hogyan a lakás mely pontján szeretünk olvasni. A nappaliban leheveredve a kanapéra vagy kényelmesen bekuckózva a fotelba, esetleg lefekvés után a puha ágyban megpihenve. Három féle lámpatípust ajánlanánk, melyek mindegyike tökéletes választás erre a célra. A legfontosabb szempont, mégis az irányított fény. Kezdjük azzal, ha a kanapén vagy a fotelban olvasunk szívesen akkor állólámpára lesz szükségünk. Fontos a külső megjelenés esetében, hogy az állólámpánknak a kialakítása olyan legyen, ami állítható.
Értem ez alatt, hogy legyen külön olvasókarja, vagy pedig hajlítható fejrésszel rendelkezzen, így a fényt tetszőlegesen irányítani tudjuk az olvasmányunk felé. Ezek lehetnek beépített fényforrással ellátott lámpák, vagy olyan, amiben cserélhető az izzó. A beépített LED előnye, hogy az ilyen típusú lámpák álltalában fényerő szabályozhatók, így kedvünkre állíthatjuk a megfelelő fényt. A cserélhető izzó mellett pedig az szól, hogy a színhőmérsékletet és az izzó erősségét is kiválaszthatjuk, és ha változik az igényünk egy izzó cserével megoldhatjuk.
A hálószobában való olvasásnál több variációs lehetőség is létezik, hogy kellő fényünk legyen a kedvenc könyvünk kiolvasásához. Fali LED lámpát érdemes választani, ha van lehetőség a felszerelésre, hiszen a fejünktől érkezett fény a legtökéletesebb, mert nem tudjuk kitakarni. Így pont azt világítjuk meg, ami nekünk kell.
Itt is érdemes olyan típust választani, ami hajlítható karral rendelkezik. Ha nincs kialakítva a közvetlen vezetékezés a falikarhoz, akkor sincs probléma, hiszen egy kapcsolós vezetéket rászerelve már könnyedén használhatjuk. A legújabb design lámpákba már USB csatlakozókat is elhelyeztek, gondolva arra, ha e- könyvet olvasnánk és merülne, vagy csak egyszerűen mobilt töltenénk.
Asztali LED lámpát is használhatunk olvasáshoz, ebben az estben az éjjeli szekrényünkre helyezve oldalról kapunk megvilágítást. Itt is jól jön, ha állítható a lámpánk feje.
Bármilyen LED lámpát is választunk, érdemes előtte a székesfehérvári LED szaküzletben kipróbálni, hogy azt vigyük haza, ami az elképzelésünknek megfelel. :-)