LED világítás a hálószobában
Hogyan válasszunk LED világítást a hálószobába? A hálószoba az a kis intim hely otthonunkban, ahol a legtöbb időt töltjük, pihenünk, feltöltődünk. Elalvás előtt még átbeszéljük, hogy mi is történt velünk aznap….és persze ehhez is fontos a megfelelő fény.
Itt is kell természetesen egy általános fő világítás a mennyezetre, ami mellett jól láthatunk, de nagyobb hangsúlyt fektetünk az ágy melletti lámpákra. A fő szempont, hogy ne kelljen kikelni az ágyból azért, hogy fel-le kapcsoljuk. A hálószobába mindenképp célszerű választanunk egy éjjeli lámpát magunk mellé, ezek optimális esetben lágy, szórt fényt adnak, és így nem zavarják az esti ellazulást. Lehet beépített fényforrással ellátott, vagy cserélhető izzós változat. Fontos a fény iránya azért, hogy ne vakítson és a színe is. Ide érdemesebb melegebb fényeket választani, aminél könnyebben megy az esti relax. Mára nem feltétlen kell a klasszikus kislámpára gondolni, ami az éjjeli szekrényükön helyezkedik el, persze ez sem megy ki a divatból.
A szokásaink is befolyásolják a választást, mert ha szeretünk ágyban olvasgatni, akkor nagyobb fényre lesz szükségünk és az sem árt, ha állítani lehet a lámpán, hogy merre is világítson. Van aki csak lámpa fény mellett tud aludni… Ilyenkor jól jön egy éjszakai irányfény is, ami alkonyat kapcsolóval ellátott, este automatikusan fel hajnalban pedig le is kapcsol. A mai trendek szinte mindent megengednek. A legújabb divat, hogy az ágy két oldalára helyeznek egy-egy függőlámpát, amelyek a mennyezetről lógnak extrahosszú vezetéken. Az oldalfalra felszerelt falikar is tökéltes megoldás, itt léteznek olyan változatok amiben usb csatlakozó van beépítve, így a telefonunkat, táblagépünket könnyedén tölthetjük.
Az ágyunk fejtámla részébe épített led szalag is igen népszerű, hangulatos és nagyon vagány megjelenést kölcsönözve a hálónak. Az ágykeret aljára is kerülhet rejtett világítás, amihez mozgásérzékelőt is szerelhetünk. Léteznek ehhez kész szettetek. SKU 2549 Ha éjszaka ki kell menünk a mosdóba, nem kell keresnünk a kapcsolót, elég ha felülünk és lelépünk az ágy mellé, az ágy alatti világítás máris felkapcsol. Ez a funkció nagyon hasznos lehet kisgyermek vagy idősebb ember esetén is.
A hálószobában sem mehetünk el az okos világítás mellet, hiszen ha kényelemről van szó akkor ez maximálisan nyújtja számunkra. Ők vezeték nélküli wifi Smart Home rendszerek- okos otthon világítások, amely segítségével a mobiltelefonunkra letölthető alkalmazáson keresztül kedvünk szerint vezérelhetjük otthoni világításunkat, akár hangvezérléssel. Lehetnek kész lámpatestek, vagy hagyományos lámpába helyezett okos izzók, de konnektor is létezik, amibe bedugva egy sima lámpát máris felokosítottuk.
Határ a csillagos ég….vagy a csillagos égboltot imitáló mennyezeti lámpa. :-)